#Gyurcsány Ferenc


Gyurcsány: Széles Gábor az MTV2 frekvenciáját akarta
 

Gyurcsány: Széles Gábor az MTV2 frekvenciáját akarta

Lánya vagy menye számára meg szeretné kapni az MTV2 frekvenciáját – Gyurcsány Ferenc szerint ezt kérte tőle miniszterelnöksége idején Széles Gábor, aki az egyik munkaadói szövetség vezetőjeként egyeztetett vele annak idején négyszemközt. A volt kormányfő minderről a Facebookon írt pénteken.

hvg.hu hvg.hu



Az ellenzéki alku és a DK: Bajnaiék egy lépést hátrálhatnak
 

Az ellenzéki alku és a DK: Bajnaiék egy lépést hátrálhatnak

Nyolc egyéni képviselői körzetben indulhatna el jövőre a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció – információink szerint egy ilyen felállást tartanak elképzelhetőnek az Együtt-PM részéről arra az esetre, ha a Bajnai-mozgalomnak és az MSZP-nek újra kellene nyitnia az augusztus végén megkötött megállapodást. Erre pedig egyre nagyobb az esély, mivel a DK támogatottsága kezdi megközelíteni az Együtt-PM-ét. Gyurcsány Ferenc azt mondta lapunknak, "az Együtt jelenleg tapasztalható gyengülése éppúgy életveszélyes a kormányváltás ügyére nézve, mint az, ha a DK nem kerülne egyértelműen 5 százalék fölé".

Gavra Gábor - Kósa András Gavra Gábor - Kósa András

Bajnai jobbkeze: ha nem győzzük le Habonyt, Orbánnak kétharmada lehet
 

Bajnai jobbkeze: ha nem győzzük le Habonyt, Orbánnak kétharmada lehet

Csak a véleményvezérek fanyalognak szerinte azon, hogy Bajnai Gordon jelen volt az Orbán-szobor ledöntésekor. Biztos benne, hogy az Együtt-PM 15 százalék feletti eredményt ér el a 2014-es választásokon, és főnökének nagyobb tartalékai vannak a bizonytalanok táborában, mint Mesterházy Attilának. Ha viszont alacsony lesz a szavazói részvétel, akkor Orbán Viktor megint kétharmadot szerezhet, figyelmeztet. Nem akar üzengetni Gyurcsánynak, de szerinte a volt kormányfőn, korábbi főnökén múlik, beveszik-e a DK-t az ellenzéki összefogásba. Szigetvári Viktort kérdeztük az Együtt 2014 lehetőségeiről és a buktatókról.

M. László Ferenc M. László Ferenc





Hajnalban Bajnai fontos sms-t küldött Gyurcsánynak
 

Hajnalban Bajnai fontos sms-t küldött Gyurcsánynak

Az Együtt–PM választási szövetség szándéka, hogy átfogó, összellenzéki megmozdulást szervezzenek október 23-ára, mert "mindenkinek, akinek nem tetszik a rendszer, közösen kellene ünnepelnie" – jelentette be Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője az ATV Start című műsorában hétfő reggel.

MTI MTI



Kanadából is keresték a parlamentben éjszakázó Gyurcsányékat
 

Kanadából is keresték a parlamentben éjszakázó Gyurcsányékat

Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakázott öt, a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő, akik kedd délután öt órától szerda reggel nyolcig webkamerán és közösségi oldalakon keresztül tartotta a kapcsolatot az őket megkereső emberekkel.

MTI MTI


Fotó: Gyurcsány és Vadai a parlamentben éjszakáznak
 

Fotó: Gyurcsány és Vadai a parlamentben éjszakáznak

Gyurcsány Ferenc és párttársai az Országgyűlés plenáris ülésének befejezése után a parlamenti ülésteremben maradnak éjszakázni, hogy így tiltakozzanak az iskolarendszer átalakítása ellen. Gyurcsánnyal van Vadai Ágnes, Szűcs Erika, Varjú László is, Kolber István pedig épp egy erkölcstan könyvet nyújt át neki az MTI fotóján.

hvg.hu hvg.hu


Gyurcsányék a Parlamentben éjszakáznak
 

Gyurcsányék a Parlamentben éjszakáznak

Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakáznak a Demokratikus Koalíció független képviselői – jelentette be tervüket Gyurcsány Ferenc pártelnök kedd délután.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Gyurcsány: a TEK nélkül menjen a választók közé Orbán!
 

Gyurcsány: a TEK nélkül menjen a választók közé Orbán!

Gyurcsány Ferenc szerint továbbra sem szabad lemondani a teljes körű baloldali ellenzéki összefogásról – erről a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken a budapesti Szabadság téren beszélt, ahol nyilvános fogadónapot tartott. A volt miniszterelnök arra is kitért, hogy véleménye szerint kormányváltás esetén is csak a legkorábban 2016-ban pezsdülhet meg a gazdaság.

MTI MTI